HŐSÖK SZOBRA címke bejegyzései
-
Az 1914-18 ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN HŐSI HALÁLT HALT TÁRSAINKNAK
2015. szeptember 14. hétfő
HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY, NEVEZETESSÉGEINK
-
AZ ERDÉSZHÁZ
„A valkói erdészet irodájának épülete az 1860-as években épült. Építésekor meghagyták az öreg fákat. a hatalmas öreg fa egy kocsányos tölgy, majd a 300 éves, törzsének kerülete 5 méter. Alatta az első világháborúban elesett erdészek emléktáblája van. Az emléktábla valamikor Gödöllőn volt, az Erdőgazdaság épületének falán. 1970-ben a Városi Tanács átvette és felújított az épületet, a táblát pedig eltávolította. Kocsárdi Károly erdész áthozatta Valkóra, hiszen a hősök nagy része valkói erdész volt.”
részlet „A kerek erdőn túl VALKÓ” című könyvből
fotó: Dankaházi (ifj.) István
Az 1914-18 ÉVI VILÁGHÁBORÚBAN HŐSI HALÁLT HALT TÁRSAINKNAK:
Tovább, a teljes tartalom megtekintéséhez. -
Hősök Szobra – Fényképek
2015. szeptember 7. hétfő
HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY, NEVEZETESSÉGEINK
-
1929-ben felállították az I. világháborúban elesett hősök szobrát. A szobrot Lukácsi Lajos budapesti szobrász készítette el. A szobor felállítására 300 négyszögöl területű telket jelöltek ki, melyet az elöljáróság feltöltetett és bekeríttetett. A szobor felállíttatásának költségeiből mintegy 1100 pengőt a község lakói közadakozással gyűjtöttek össze. A rendszerváltás óta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére itt rendezzük ünnepi megemlékezésünket.
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
- Valkó – www.magyarhosok.hu
fotó: Dankaházi (ifj.) István
-
HŐSÖK EMLÉKMŰVE
2015. április 21. kedd
KÉPESLAPOK, NEVEZETESSÉGEINK
-
HŐSÖK SZOBRA KÉPESLAP
KISZÍNEZVE
fotó: Dankaházi (ifj.) István
Tovább, a teljes tartalom megtekintéséhez. -
Valkó Községháza, Hősök emlékműve, Római katolikus templom
2014. május 7. szerda
KÉPESLAPOK, NEVEZETESSÉGEINK
-
Cím, tartalom:Valkó Községháza. Hősök emlékműve. Római katolikus templomForrás intézmény:Zempléni Múzeum, Szerencs (0199931)Kiadási adatok:Monostory György Budapest, IX., Lónyai utca 17., 1. sz.Település:Valkó
-
HŐSÖK SZOBRA – VIDEÓ
-
Internet Explorer lejátszási hiba esetén kérem kapcsolja be a Kompatibilitási nézetet. Bekapcsolva a gomb kissé színezetté válik .
fotó: Dankaházi (ifj.) István
1929-ben felállították az I. világháborúban elesett hősök szobrát. A szobrot Lukácsi Lajos budapesti szobrász készítette el. A szobor felállítására 300 négyszögöl területű telket jelöltek ki, melyet az elöljáróság feltöltetett és bekeríttetett. A szobor felállíttatásának költségeiből mintegy 1100 pengőt a község lakói közadakozással gyűjtöttek össze. A rendszerváltás óta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére itt rendezzük ünnepi megemlékezésünket.
Tovább, a teljes tartalom megtekintéséhez.