-
EGY RÉGI-RÉGI ISKOLA VALKÓN
2017. március 24. péntek HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY, KULTÚRA
-
(Last Updated On: )
VALKÓI HÍRMONDÓ ÚJSÁG – 2017. XII. ÉVF. 1. SZÁM MÁRCIUS
(szöveges leirat tartalma)
Elhanyagolt épülete a templom előtt csúfoskodik, megrágta az idő vasfoga. Bérlői használták, de nem óvták. Nem szép látvány a falu közepén, elismerem. Miért szeretem mégis?
Nap mint nap elmegyek mellette, és elképzelem a régieket – Bényi Maris nénit, Szabó Andris bácsit, Hasznosi Mihályt és a többieket, akik még ebbe az iskolába jártak. (Talán ott vannak a felső képen is) Beléptek a kiskapun… „a nagy nem volt nyitva, csak akkor, ha szenet hoztak a szekérrel a vaskályhába”- hallottuk Maris nénitől. Odaképzelem a kis fatornyot is, melyet őriznek ezek a régi képeslapok, hallom a megkonduló harangját.
Ennek az épületnek történelmi levegője van, mert emlékeket őriz.
1774-ben szalmatetős kis házikó volt az iskola. Tanterme mindössze egyetlen egy volt. De az is nagy büszkeségre adott okot. Alig volt még elemi iskola akkor, Pest-Budán is csak hat működött még. Az egyház belügyének számított, tanítja-e a gyerekeket.
1777-ben Mária Terézia királynő tanügyi rendeletében kötelezővé tette az iskolák alapítását, tantervet (órarendet) határozott meg, de az iskolakötelezettséget még nem mondta ki.
1789-ben kiadott instrukciója már tartalmazta az általános tankötelezettséget: minden hatodik életévét betöltött és 12 évesnél fiatalabb gyermek köteles népiskolába járni. Az oktatás alapvető célja: megtanítani a gyermekeket az írás, olvasás, számolás alapelemeire. Tanulópénzt a gyermekektől nem szabad szedni, de az iskolakerülésért, a szülőt meg kell büntetni.
Iskolamestert kellett alkalmaznia minden iskolának. Nem volt könnyű Valkón sem iskolapadba ültetni a gyerekeket, hiszen annak idején megszokott volt a gyerekmunka a házban, a ház körül, a mezőn, de lassan kialakult a rend. Írni, olvasni tudó mesterek tanították a gyerekeket.
1797-ben Petrovics Istvánt (Petőfi édesapját) is beíratták az iskolába Valkón. Itt tanult meg írni, olvasni. (Reméljük, e tényt egyszer márványtábla jelzi majd az épület falán.)
1816-ban (az új templom építésével egy időben) felújították az iskolát is.
1870-ben építették meg a ma is álló épületet, mely két tantermes lett, reggel 6-9-ig folyt a tanítás.
1879-ben még nem önálló állás volt a tanítóké, mellette más munkát is végeztek. Volt, aki nem bánt megfelelően a gyerekekkel, ezért visszavonták a megbízását.
1852-ben megalakult az iskolaszék (elnökkel, alelnökkel, jegyzővel, pénztárossal, más tagokkal).
1885-ben a tanító 270 Ft fizetésért, a kántortanító 80 forintért tanított, de ő kántorként is kapott fizetést. A 6-10 éves korú gyerekek szeptembertől májusig tanultak, az idősebbek csak októbertől. A katolikus gyerekek ingyen tanultak, a nem katolikusok 4 forintért, az ismétlőknek 2 Ft-ot kellett fizetni.
1888-ban a felszerelés: két falitábla, két térkép és egy földgömb. A tanulók száma: 284 (két tanítóra!)
1892-ben a váci püspök nem segélyezte tovább az iskolát, ezért tandíjat kellett bevezetni.
1895-ben új tantermet építettek a valkóiak önerőből. Állami segítséggel egy új tanítót kaptak.
Az 1920-as évek elejétől képzett pedagógusok tanítottak. Közülük külön említést érdemel Staudt Erzsébet, a közkedvelt, „Bözske tanító
néni”, akit nagyon tiszteltek és szerettek a gyerekek. Szép háza ma is ott áll az iskola épülete mögött.1921-ben a község vette át az iskolát.
1925-ben a tanköteles gyerekek 15-20 %-a járt iskolába. Tüzelő hiányában nem volt fűtés.
1931-ben az egyház már nem, a község még nem gondoskodott az iskoláról. Nagyon nehéz körülmények között 1932-ig működött az iskola, az újabb iskola felépüléséig. A tanárok két és fél évig fizetés nélkül dolgoztak. Erőfeszítésükre is gondolok, amikor a romos épületre nézek.
Képek:
- Hasznosi Mihály bizonyítványát a régi iskolában állították ki.
- Böske tanító néni és a háza.
Adatok: Mária Terézia: Ratio Educationis, Papp-Rádóczy-Tóth: Valkó 1969, Asztalos István: Valkó és a Petrovics (Petőfi) család kapcsolata, Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője 1931
_ E _
Szóljon hozzá!
You must be logged in to post a comment.